Bemutatkozás
Dunántúlinak vallom magam, mert több városában is laktam rövidebb, hosszabb ideig. A hegyek, a völgyek vonzásában élek.
Pedagógusként is a természet szeretetét közvetítem tanítványaim és a szűkebb környezetem felé.
Középiskolás voltam, amikor az első verseimet írtam. Elfelejtődtek és felejthetőek azok a kezdetleges írások. Még ma is forgatom azt a verseskötetet,
amit annak idején karácsonyra kaptam a szüleimtől.
Sokáig csak versolvasó és rajongó voltam, írással nem foglalkoztam. A nagyon mély, személyes indíttatású érzések és gondolatok
kifejezése nem könnyű még szóban sem, nemhogy egy versbe tömörítve! A szavak nyomot hagynak, nemcsak a papíron.
A dicsérők, az elismerők, az elmarasztalóak, a bántóak az ember lelkében lerakódnak.
Hirtelen egy esemény, illat, mozdulat, különleges emlék, mint katalizátorok kezdenek bennem működni, segítségükkel felszínre kerülnek,
képet alkotnak a lelki szemeim előtt, majd versbe formálódva megjelennek. Alakot öltve láthatóvá válnak.
Ez a folyamat csodálatos és örömet okoz. Jelenleg a versírásban vadkörtének érzem magam, már amennyire lehet valaki vadkörte.
Fáját be kell oltani nemes hajtással, hogy termése fogyaszthatóvá érjen. E folyamat közben csendes nyugalommal hallgatom a cinegék
közt a varjúkárogást, mert az én fülemnek az is gyönyörű, dallamos madárének.
